SpaceBuzz-3

Az ötödik osztály a SpaceBuzz hatodik küldetésben átélhette kicsit, hogy milyen lehet űrhajósnak lenni. A „kesztyűs-feladat”, egy nagyon egyszerűnek tűnő feladat volt mindenki számára, ám a gyakorlatban sok-sok vidám percet okozott, csakúgy, mint a fejjel lefelé evés is. A személyes tárgyak gyűjtése-mérése csoportosan történt, gyors és egyöntetű döntés volt, hogy az UNO NoMercy kártyát vinnénk magunkkal az űrbe. A

hetedik küldetésben megismerkedtünk az ökoszisztéma fogalmával. A Föld övezetei új ismeret volt számukra. A lecke kapcsán megbeszéltük, milyen ki milyen állatot látna most a legszívesebben, ki milyen élőhelyen lenne ebben a percben. A nyolcadik küldetésben a Föld változásainak megfigyelése volt a feladat. A képek kapcsán megbeszéltük, hogy mit jelent a felmelegedés, és az olvadás, és hogy ez hogyan hat az élőlényekre a bolygónkon. A kilencedik küldetésben a klímaváltozás kapcsán sok példát tudtak hozni a gyerekek a környezetszennyezésre. Az útépítések kapcsán, mindenki azt gondolta, hogy az jó dolog, ám amikor magyarázatra került, hogy ehhez sokszor erdőket is kiirtanak, már elkeseredtek, és azt mondták, hogy akkor nem lesz a madaraknak hol élni.

Székely Tímea-osztályfőnök – SpaceBoss

Megosztás ezzel:
Share
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.