Kultúra

MÜPA Partnerprogram | Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház | Országjáró Bábmisszió | Tavaszi Zeneünnep | Szakiskolák Országos Kulturális Fesztiválja

Diákjaink rendszeresen részt vesznek kulturális fesztiválokon, színházi előadásokon, koncerteken.

MÜPA

Iskolánk együttműködik a MÜPA-val, a Partneriskola-program keretében, melynek célja, hogy a tanulókban igény ébredjen a kulturális értékekre, művészi élményekre, és a jövő hangverseny-látogatóiként otthon érezhessék magukat a hangversenyteremben. Célunk, hogy hozzásegítsük a diákokat a legteljesebb művészeti élményhez, mindezt a legmagasabb színvonalon, a műfajok széles palettáján.

2016.október 26-án Zenebona – Ne csak hallgasd! Előadáson volt a 12. osztály, ahol a kreativitásra épülő tevékenység közben fedezhették fel a zenélés örömét. Megismerhették a hangszerek működését, kipróbálhatták azokat, így bővíthették zenei ismereteiket.

2016. december 12-én Henry Purcell barokk zeneszerző, Shakespeare vígjátékához, a Szentivánéji álomhoz készült  műve, ,,A tündérkirálynő” elevenedett meg szemünk előtt a kortárs tánc eszközeivel.

2017. január 30-án az Iskoláskoncerten Zeneakadémia a Rendkívüli Tehetségek Előkészítő Tagozatának kamarazenész növendékeinek mindennapjaiba, művészetébe kaptunk bepillantást.

2017. március 27. Az Üzenet a Földről című zenés, táncos, interaktív darabban, Weöres Sándor verseinek feldolgozását láthattuk. ,,Legyen az értékrend s a mértékrend a trend! – hirdeti a műsor.’’ „Iskolán kívüli tanóra és társadalomismeret egy rockkoncert keretében.”(Novák Péter)

2017. április 7-én Fesztivál Színház  Irány Rió című előadásán az alsó, a felső tagozat és a szakiskola tanulói együtt vehettek részt egy jókedvű, játékos világkörüli utazáson.

2017. május 11-én a versmondó verseny győzteseinek nyereménye, az Életjel Alapítvány ajándéka, a koncertszínházjegyek, Novák Péter, Üzenet a Földről című előadására.

2017. május 18. Magyar Góbéságok előadásán veszünk részt.

Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház

Többször ellátogatunk a Magyar Állami Operaházba és az Erkel Színházba is.

2016. május 4-én vettünk részt a nagy sikerű Operakaland előadásán az Erkel Színházban. Mozart A varázsfuvola című operáját tekinthettük meg.

A Hófehérke és a hét törpe varázslatos, zenés balettjét is itt láttuk Kentaur díszletei között.

Az  OperaKaland programsorozatban láttuk Giacomo Puccini: a Bohémélet 2.0 c. operáját a világhírű Damiano Michieletto rendezésében, az Erkel színházban, 2016.október 8-án.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat jóvoltából tanulóink eljutottak a Magyar Állami Operaházba, ahol Csajkovszkij: A diótörő c. mesebalettjét tekinthették meg.

2017.február 5-én Csajkovszkij zenéjével, Puskin legendás alakja, Anyegin, balett előadáson elevenedett meg tanulóink előtt.

2017. május 9-én a Bánk Bán előadást láthattuk.

Országjáró Bábmisszió (OBM) Palánta a Gyermek-Lélek-Mentő

Évek óta kedves vendégeink a Palánta Báb együttes önkéntes munkatársai. Karácsonykor és Húsvétkor színvonalas bábelőadásokat nézünk, melynek során erkölcsi ítélőkészségük, értékrendjük fejlődik.

A Tavaszi Zeneünnep Gyöngyvirág Szociális Szolgálat Gyöngyvirág Nappali Szolgálat (fogyatékosok nappali ellátása) szervezésében megrendezendő ünnepség 2017. május 16-án. A komolyzenei és népzenei művek előadása mellet a legfontosabb cél az egymás meghallgatása, az együtt zenélés, a társadalmi integráció elősegítése.

“Rózsa, Kondor”

Kerületünk is nyújt többféle kulturális lehetőséget. A Rózsa Művelődési Ház bérletes előadásain általános iskolásaink jártak. A Lőrinci Színpad először a Vadnyugati meséket mutatta be november 14-én. Január 30-án Mátyás király tanulságos meséit láttuk. A 2017-es év utolsó tavaszi előadása Harisnyás Pippiről szólt.

Kondor Béla Közösségi Házzal is régóta jó kapcsolata van intézményünknek. Helyet kapnak itt iskolai rendezvényeink, ünnepségeink, konferenciáink. Szalagavató báljainkat is évek óta itt rendezzük meg. Lehetőségünk  van kerületünk tanulóinak, művésztanárainak és művészeinek a kiállításait megtekinteni. Valamint részt vehetünk határainkon inneni és túli gyermek, ifjúsági és felnőtt művészeti találkozókon  lelkes látogatónként és alkotókként egyaránt .

Szakiskolák Országos Kulturális Fesztiválja

A Győri Műszaki Szakképzési Centrum Szabóky Adolf Szakiskolája volt a Szakiskolák Országos Kulturális Fesztiváljának házigazdája.13 intézmény 88 tanulója érkezett ide Győrbe, hogy megmutathassa tudását és tehetségét.
Szakács Péter 2. helyezést ért el Ének-zene kategóriában. Leonard Cohen Hallelujah-t énekelte.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.