Fesztiválon jártunk…

Az idei Ki Mit Tud-on, tánc kategóriában a 4/a osztály jutott tovább a Kulturális Fesztiválra.

2025. május 14-én volt a nagy megmérettetésünk, ahol 15 másik iskolás csapattal mérettettük meg magunkat. Nagyon ügyesek voltak a gyerekek. Végül Ezüst fokozatot értünk el.

Külön öröm volt számunkra, hogy Rita néni is a zsűriben ült, itt is láthatta a gyerekeket és személyesen is tudott nekik drukkolni!

Egy vidám napot élhettünk át és egy szép emlékkel lettünk gazdagabbak.

Tóthné Pósán Ildikó

Megosztás ezzel:
Share

Kinye I.

A május legszebb ünnepe az Anyák napja. Ekkor nem csak az anyukákat, hanem a nagymamákat is köszöntjük. Idén a 3/a és a 4/a osztály közösen ellátogatott a Kispesti Nyugdíjasok Egyesületébe.

Egy rendhagyó és megható Anyák- nagymamák és nagypapák ünnepséget tartottunk az ott megjelenteknek.  A kedves vendéglátóink meghatottan és nagy szeretettel fogadtak minket. Műsorunkkal nagy meglepetést és örömöt szereztünk, cserébe minden földi jóval- finomabbnál finomabb süteményekkel vártak minket. Egy izgalmas és örömteli délelőttöt töltöttünk együtt, jó volt látni, ahogyan a gyerekek és a szépkorú nénik, bácsik milyen nyitottsággal és felszabadultan beszélgetnek együtt.

Szeretnénk egy hosszútávú kapcsolatot kialakítani a két intézmény között.
Köszönjük szépen a lehetőséget és a vendéglátást, még biztosan találkozunk!

Tóthné Pósán Ildikó

Megosztás ezzel:
Share

A varázslatos szerencsekrajcár

Szomorú szívvel, de annál nagyobb lelkesedéssel indultunk neki az utazásnak, mert elérkeztünk az utolsó színházi eseményünkhöz. A három alkalmas színházbérletünk utolsó előadásának a címe: A varázslatos szerencsekrajcár. Egy igazi, vidám interaktív magyar népmese játéknak lehettünk szem és fültanúja, illetve igazi szereplője is.

Az alsó tagozatos tanulóink közül beválogattak két gyermeket, akik a színpadon szereplőivé varázsolódhattak az előadásnak. Így még izgalmasabbá és feledhetetlenné vált ez a mesejáték. Tartalmas és szép produkciókat láthattunk, biztosan jövünk a jövő évadban is!

Tóthné Pósán Ildikó

Megosztás ezzel:
Share

Retro catwalk

Az ÉRTAK-os tanulók (É1, É2, É3) egy retro divatbemutatóval mutatták be a vendégeknek, hogy hogyan öltözködtek a 70-es, 80-as években. Nagyon büszkék vagyunk rájuk, kicsik és nagyok is rugalmasan kezelték az öltözködést és nagyon szépen, büszkén vonultak a kifutón.

A közönségnek is hálásak vagyunk a biztatásért, zseblámpákkal és buborékfújókkal biztosították a jó hangulatot. Az egyik kedvenc programunk lett az évben, igyekszünk jövőre is visszatérni hasonlóval.

ÉRTAK (05.09)

Megosztás ezzel:
Share

Zeneünnep az Egyesített Szociális Intézmény szervezésében

Május 13-án került megrendezésre a Zeneünnep nevű rendezvény, melyet az Egyesített Szociális Intézmény szervezett a Gyöngyvirág Nappali Szolgálat csodaszép, virágos kertjében. Az esemény valódi közösségi élménnyé vált, hiszen számos intézmény kapott meghívást, így minden generáció képviseltette magát – a kisiskolásoktól a szépkorúakig.

A rendezvényt Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő nyitotta meg ünnepélyes beszédével, melyben kiemelte a zene és a közösségi élmények fontosságát, különösen az elfogadás és az összetartozás jegyében.

A hangulatról Balogh Guszti zenész és a Nemadomfel Együttes gondoskodott, akik igazi fergeteges koncerttel örvendeztették meg a közönséget. A közös éneklések és a zene ritmusára mozduló kezek és lábak azt mutatták, hogy a zene valóban mindenkihez szól.
Intézményünkből a SOFI-ból, a zumbacsapat két energikus és látványos produkcióval készült a rendezvényre, amelyeket nagy taps és elismerés fogadott. A táncosok lelkesedése és öröme magával ragadta a közönséget is.

A nap során színpadra léptek versmondók, népdalénekesek is – a fellépők között voltak fiatalok, felnőttek és idősebbek, így a program különlegessége éppen az volt, hogy minden korosztály megmutathatta tehetségét.

Ez a rendezvény tökéletes példája volt annak, hogyan tud egy közös cél – a zene ünneplése – összehozni embereket, intézményeket, közösségeket.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a Gyöngyvirág Nappali Szolgálat vendégszeretetét és szíves fogadtatását – fantasztikusan éreztük magunkat, sok élménnyel és feltöltődéssel tértünk vissza!

Herczku Zsuzsa

 

Megosztás ezzel:
Share

Medveotthon, Veresegyház

A mai napon (05.12.) ellátogattunk a Veresegyházi Medveotthonba. Nagyon sok medvével találkoztunk, akik bátran közelebb is jöttek a kerítéshez, hogy bemutatkozzanak nekünk. A medvék mellett láthattak a gyerekek farkasokat, lámákat és egy mosómedvét is megleshettünk, miközben megmosta a gyümölcsöt a tálkájában. A bátorságpróbát is mindenki sikeresen kiállta, majd egy kisvasúttal zártuk a túrát, ami a bányába is bevitt minket. Nagyon tartalmas élmény volt a tanulóknak, hazafelé mindenki szundított egyet a buszon a nagy kaland után.

É1 és É2
Makrányi Fanni Zsófia, Jóljárt Elizabet

Megosztás ezzel:
Share

A Tánc Világnapja

Április 29-én a Tánc Világnapja alkalmából a teljes alsó tagozat egy vidám és lendületes táncos foglalkozáson vett részt.
A program célja az volt, hogy a mozgás örömén keresztül közelebb hozzuk a gyerekekhez a különböző táncstílusokat, valamint közösségi élményt nyújtsunk a zene és ritmus segítségével. A foglalkozásra a Liget udvarán került sor, ahol a napsütés és a jó hangulat tökéletes alapot biztosított a táncos délelőtthöz.
A gyerekek megismerkedtek és együtt táncoltak az alábbi stílusokban: kacsatánc, twist, country, macarena, salsa, bachata és disco – mindezt korosztályukhoz illeszkedő formában, könnyed koreográfiákkal és játékos elemekkel. A foglalkozás során külön hangsúlyt kapott a mozgáskoordináció fejlesztése, az utánzás, ritmusérzék és a közös mozgás élménye.
A Tánc világnapja méltó módon ünneplődött meg: mozgással, örömmel, zenével és sok-sok mosollyal!

Herczku Zsuzsa

Megosztás ezzel:
Share

SpaceBuzz-2

Az ötödik osztály második SpaceBuzz-küldetésben a kísérleteket örömmel végezték. A Nap-Hold sablonokat és a kosárlabda-teniszlabda feladatokat is. A távolságok „megtippelése” nehézséget okozott számukra; de jó alkalom volt arra, hogy az általuk megtippelt kilométereket saját életükben, mindennapjainkban elhelyezzük. A harmadik küldetésben a galaxis megalkotása inspiráló folyamat volt minden tanuló számára. A bolygókat sajátkezűleg festették, mindenki kiválaszthatta, melyik a „kedvence”. Nagyon meglepődtek a bolygókról szerzett új információkról: hőmérsékletek, gyűrűk, holdak száma. A képeslapoknál szinte mindenki a Jupitert választotta. Volt olyan tanuló, akinek eddig a Vénusz volt a kedvenc bolygója, ám amikor megtudta, hogy annak mérgező a légköre, már nem tetszett neki. A negyedik küldetésben megismerkedtünk az életfeltételekkel kapcsolatos fogalmakkal, amiket a Hold és a Jupiter párhuzama jól szemléltetett, érzékeltetett. Eljátszottuk a kevesebb, és a több gravitációt, amit nagyon élveztek a gyerekek. Lelkesen és örömmel alkották meg űrlényeiket, ám számomra a legjobb élmény az volt, amikor elővettük az űrládát, és az egyik tanuló ezt mondta: „Ez a legjobb óra!”, illetve az eddigi ismereteket felelevenítve mindenre emlékeztek az eddigi küldetésekből. Az ötödik küldetésben a Föld űrből való megfigyelésével ismerkedtünk meg. Műholdképeket és földmegfigyelési videókat tekintetünk meg. Elvégeztük a „mozgó lemezes” kísérletet is.

Székely Tímea-osztályfőnök- SpaceBoss

Megosztás ezzel:
Share

Környezettudatos játékok a készségfejlesztő iskolában

Iskolánkban különleges élményben lehetett részük a készségfejlesztő tagozat tanulóinak: első alkalommal rendeztünk környezetvédelmi vetélkedőt, amely során a diákok játékos formában bővíthették ismereteiket a fenntarthatóságról és a természeti értékek megóvásáról.

A vetélkedő során több szórakoztató, mégis tanulságos feladattal találkoztak a résztvevők. Volt szó a szelektív hulladékgyűjtésről, az újrahasznosítás fontosságáról, valamint arról is, hogyan óvhatjuk a környezetet a mindennapokban. A gyerekek lelkesen vetették bele magukat a játékokba, miközben sokat nevettünk és rengeteget tanultunk együtt.

A vetélkedő nagy sikert aratott, a tanulók örömmel vettek részt minden feladatban, és öröm volt látni a lelkesedésüket. Ez az esemény nemcsak szórakoztató volt, hanem szemléletformáló is, amely segíti a fiatalokat abban, hogy tudatosabban gondolkodjanak a környezetükről.

Bár ez volt az első ilyen jellegű program, a pozitív visszajelzések alapján a jövőben is szeretnénk hasonló rendezvényeket szervezni. Reméljük, hogy ezzel hagyományt teremthetünk, és még több alkalommal tanulhatunk együtt játékos, élvezetes formában a környezetvédelem fontosságáról.

Balján-Szabó Ágnes

Megosztás ezzel:
Share

Állatudvar Soroksár

Lehetőséget kaptunk meglátogatni a Zöldvárosi Élményfarm Alapítvány Állatudvarát, Soroksáron. A tanulók az iskolai foglalkozások során már ismerkedtek a háziállatokkal, ezen a programon pedig a valós környezetükben is megtekinthették őket. A rossz idő sem vehette el a jókedvet, vidáman énekelték a “Süss fel Nap”-ot és érdeklődve figyelték az állatokat. Az egyik gyermek elmondása alapján “fantasztikus” program volt, köszönjük a lehetőséget.

É2
Jóljárt Elizabet

Megosztás ezzel:
Share