Vadaspark-kaland

2022. május 25-én, nagy útra indult az 1.a. osztály. Meg sem álltunk “dinó földig”. A Budakeszi Vadasparkba kirándultunk és ott elvarázsolt minket a dinoszauruszok világa. Már nagyon várták a kicsik, hogy reggel megérkezzen a busz értünk és bíztunk benne, hogy nagyon hamar odaérkezünk. A vadasparkban először megnéztük, hogyan és mivel etetik a medvét, megtudtuk, hogy a kedvence a háztartási keksz, majd megnézhettük, hogy étkeznek a farkasok. Az állatgondozó bácsi érdekességeket is mesélt az állatokról és a feltett kérdésekre is készségesen válaszolt. Miután mi is megtízóraiztunk indultunk a dinoszauruszokhoz, ami egy valóságos csodahelyszín volt.

A gyerekek nagy élvezettel és boldogsággal sétáltak közöttük, játszottak velük és hallgatták hangjukat.

Megfáradva, de rengeteg élménnyel gazdagodva szálltunk vissza a buszba, ami hazahozott minket de nagyon sajnáltuk, hogy egy dinó sem jöhetett velünk haza.

Tóthné Pósán Ildikó

Megosztás ezzel:
Share

Egyszer volt Budán kutyavásár!

Következő hónapi projektünk a vásári forgatag volt. Az osztályok először sétát tettek a közeli pékségben és megfigyelték milyen pékárukat is lehet ott kapni. Ezután só-liszt gyurmából elkészítették a sok-sok féle-fajta finomságokat. Addigra az udvarra varázsolódott egy igazi vásár! Ott aztán mindenféle szakma képviseltette magát, a zöldségestől kezdve a virágáruson át, a csizmadiáig, de ki nem hagyva a felsorolásból a péket sem! A gyerekek nagy boldogsággal vették birtokba a pavilont, árultak-vásároltak, játszottak, beszélgettek, csacsogtak, alkudoztak, mint egy igazi vásárban.

Egy hatalmas élménnyel gazdagodhatott ismételten, gyermek-felnőtt egyaránt, amit nem fogunk elfelejteni! De reméljük egy ilyen vásár nem csak egyszer volt a SOFI-ban, mint Budán a kutyavásár!

Tóthné Pósán Ildikó

Megosztás ezzel:
Share

Meteorológia

Az idei tanév témahete az alsó tagozaton a meteorológiáról szólt. Egész héten figyeltük, hogyan alakul az időjárás. Erre a témahétre közösen vásároltunk is egy mini meteorológiai állomást. Minden nap kétszer, délelőtt és délután leolvastuk az értékeket, figyeltük fúj-e a szél, és ha esett az eső, vajon hány milliméter esett. Ezt precízen, pontosan vezették is a gyerekek az erre kijelölt táblázatban.

Nagyon élveztük ezt a hetet, mert különböző kísérleteket is végeztünk, némelyik olyan volt, mint egy varázslat.

Az időjárás állomásunkat pedig azóta is rendszeresen figyelik a gyermekek, hiszen tudnunk kell, hogy délután mehetünk-e sétálni vagy esetleg a játszótérre.

Tóthné Pósán Ildikó

Megosztás ezzel:
Share

Fagyi-nap

Május 13-án tartotta az Alsó-tagozat a Nemzetközi fagyi napot! Mi mást is ehettünk volna aznap egy nagy közös piknikezés során, mint jégkrémet? A fagyit vagy jégkrémet nincs olyan gyermek vagy felnőtt, aki vissza tudná utasítani!

Ezen a vidám napon mindenki elmondhatta, hogy milyen jó is együtt lenni, együtt örülni és megünnepelni egy ilyen igazi nemzetközi napot! 🙂

Megosztás ezzel:
Share

Pizza-nap

A 2. osztályból egy nagyon kedves Édesanya a Pizza-Kingnél dolgozik és úgy gondolták a kollégáikkal, hogy meglepik az alsó tagozatos gyermekeket és nevelőiket egy hatalmas adag pizzával. Minden gyermek arca felderült, amikor bementünk az ebédlőbe és meglátták a rengetek finom pizzát! Aznap senki sem maradt éhesen, hiszen ezt a tízórait minden gyermek szívesen fogyasztotta!

Nagyon szépen köszönjük a felajánlást!

Tóthné Pósán Ildikó

Megosztás ezzel:
Share

Húsvéti ünnepkör – Liget

Április 11-én, ünnepeltük a Ligetben a Húsvéti ünnepkört. Szerettük volna tanítványainknak bemutatni néhány Húsvéti népszokást és ünnepi ételt. Volt itt répatorta, sütemény és sok-sok nagyon ízletes friss zöldség. A 2. osztály egy kis műsorral is készült, ahol eljátszottak egy hagyományos locsolkodást. Bemutatták, hogy hogyan mondanak a legények verset a lányoknak és a leány hogyan is köszöni meg a locsolást és milyen gyönyörű hímes tojást ad érte cserébe. Azután megmutatták hogy locsolnak szódásüvegből és mindenki szórakoztatására bemutatták a vödrös locsolást is. Ezután mindenki jóízűen elfogyasztotta azt a rengeteg finomságot és együtt vártuk a tavaszt, ezzel együtt a tavaszi szünetet is!

Tóthné Pósán Ildikó

Megosztás ezzel:
Share

Adományozás mentők napja alkalmából

Kedves Tanulók! Kedves Szülők!

Szeretném megköszönni a készségfejlesztő iskolai tagozatnak a felajánlásokat az Országos Mentőszolgálat – Pestlőrinc Mentőállomás dolgozói részre. Ott lehettem személyesen az átadásnál, láttam a fiatalok szemében a csillogást, az izgatottságot. Az utcán, amikor a csomagokat segítettek kivinni az autóhoz, körbeállták, testőrként kísérték a mentőst, aki láthatóan nagyon meghatódott az összefogásuk és lelkesedésük láttán.

Kapni jó, de adni még jobb!

Wágner Hajnalka (szülő – 10.a)

Megosztás ezzel:
Share

Arany!

A hétvégén ismét versenyen vettek részt iskolánk kosarasai.

Nemzetközi Meghívásos Speciális Kosárlabda Torna került megrendezésre, idén Körmend adott otthont a színvonalas rendezvénynek. Kiváló sportolóink az I.DIVÍZIÓ keretein belül küzdöttek ismét. Az Ivánc csapata felett toronymagas, győzelmet arattunk, majd a fonalat elkapva töretlenül haladtunk előre, így a döntőt mi és a másik éllovas csapat, Homok Csapata játszottuk.

Szoros volt a küzdelem, egy percre sem lankadhatott a figyelem, a gyermekeink egymásra hangoltan, csodaszép összjátékkal végül vitték az aranyérmet, a torna legjobbjának járó kupát. A verseny legértékesebb játékosának járó díjat is a csapatunk tagja, a SOFI-ÉLETJEL ALAPÍTVÁNY játékosa, Jobbágy József nyerhette el.

Ezúton is gratulálunk a gyermekeknek, Józsinak pedig külön az elismerésért!

Országszerte méltán elismert, előkelő első hely a miénk! Büszkék vagyunk! Nem csak az MSOSZ képviselői, de mi is gratulálunk a gyermekeink nevében az edzőnek Homoga Máténak, akinek munkája nélkül ez a győzelem nem jöhetett volna létre!

Büszkék vagyunk rátok fiúk!

BB.

Megosztás ezzel:
Share

Műanyagmentes hónap

A műanyag az egyik legelterjedtebb anyag a bolygónkon. Nem véletlen hívják fel rendszeresen arra a figyelmet, hogy nem mindegy, milyen műanyagba csomagoljuk a megvásárolható élelmiszert, milyen műanyagot használunk az ételek tárolására, vagy hogy újratöltjük-e az ásványvizes flakont. Ennek tükrében a márciusi hónapunkat kineveztük, “Műanyagmentes hónapnak”.  A gyermekek szüleik segítségével nem nejlonzacskóban, hanem tartós ételtartókban hozták a tízóraikat és kulacsban az ivóvizet. Ebből versenyt is tartottunk, amin nagy élvezettel vettek részt a gyermekek, akik már egymást figyelmeztették, hogy nehogy valaki nejlonzacskóba hozza az elemózsiáját! A program végén pedig egy közös alkotással vetettünk véget ennek a nemes ügynek. A nejlon bevásárlózacskók használata helyett, mindenki egy régi, megunt, akár foltos pólóból készített szatyrot. Nagyon élvezték a közös alkotást, ahol megtapasztalták, hogy milyen jó dolog is az újrahasznosítás, mert, ami régi nem biztos, hogy a kukában a helye!

Tóthné Pósán Ildikó

Megosztás ezzel:
Share

Fa festés

Ettől a tanévtől kezdve a Ligetben minden hónapban egy művészeti ággal foglalkozunk. Októberben a gyerekek nagy örömére fákat festettünk. Természetesen nem a fa kérgét festettük be, hiszen a természetet és vele egyetemben védjük a fákat is. Nagy élvezettel festettek, serénykedtek a gyerekek, míg az alkotások el nem készültek. Amikor készen lettek az osztályok a műveikkel nagy csodálattal nézték egymás alkotásait, dicsérték egymás munkáit! Igazán színpompás látvány tárul elénk, amikor belépünk az iskola kapuján.

Megosztás ezzel:
Share