Alsó tagozatos kirándulás

Hagyományainkhoz híven, idén ősszel is felhúzta túrabakancsát és felvette hátizsákját minden alsó tagozatos kisdiák és egy nagy közös kiránduláson vettek részt.

Úti céljuk a Nőtincsen található Seholsziget Élménypark volt. Igazi, felejthetetlen élményben volt részük: végig sétáltak az Erdei Madár Tanösvényen, megtekintették a Szent Ferenc Kupolát, az Alkotóműhelyt és a régi szerszámokat, „megismerkedhettek” az Állatsimogató lakóival és a program lezárásaként kifutkározhatták magukat a varázslatos játszótereken.

A nap végén kipirult arccal és rántott husival telt pocakkal tértek haza.

Szentivánszki Enikő

Megosztás ezzel:
Share

Halloween – TÖK-party

Halloween- TÖK-party

2017. október 26-án késő délutáni kezdéssel  megünnepeltük, iskolánkban  a Halloween-t. Nagyon sok érdekes feladattal készültek a tanár nénik és tanár bácsik a gyerekeknek. Sokan, gyerekek és felnőttek is beöltöztek boszorkánynak, zombinak és mindenféle lénynek. Izgalmas dekorációt kapott az egész iskola, különleges fények és hangok lepték el az épületet. Finom, de egyben rémséges sütiket ehettek a gyerekek, utána varázsteával öblíthették ezt le. Készíthettek magukról Rémfotót, és aki nagyon bátor volt még jósoltathatott is magának. Aki viszont rémesen jól sportol, abban is kipróbálhatta saját tehetségét. Örültünk, hogy a rendezvényen a szülők is aktívan részt vettek. Nagyon jól érezte magát mindenki.

Tóthné Pósán Ildikó

Megosztás ezzel:
Share

Gesztenye-szedés

Elmentünk a környéken az Életjel Alapítványnak gesztenyét gyűjteni. Nagy meglepetésünkre egy kedves kertvárosi lakó behívott minket a kertjébe, hogy összeszedhetjük a gesztenyét a fája alól. Nagyon sok gesztenyét gyűjthettünk nála, cserébe összetakarítottuk az udvarában a lehullott lombot, levelet. Udvarosaink “terepen” gyakorolhatták az őszi teendőket.

Sikari Éva

Megosztás ezzel:
Share

Szakiskolai tanulmányi kirándulás

Szeptemberben tanulmányi kiránduláson voltunk a 12. osztállyal. Albertirsán a biokertészetbe látogattunk el, ahol a kertészet tulajdonosa végigvezetett minket a gazdaságon. Beszélt a biogazdálkodás fontosságáról. Megnézhettük a fóliaházban, magas ágyásokban és szabadföldben termesztett zöldségeket, gyümölcsöket.

Málnát is szemezgethettünk kedvünkre. Látogatásunk után paradicsomot, paprikát és szőlőt is kaptunk ajándékba, amit a résztvevők között szétosztottunk.

A programot egy közös borácsos lecsó készítésével és elfogyasztásával zártuk.

Sikari Éva

Megosztás ezzel:
Share

Pályaorientációs nap – FKF

November 7-én pályaorientációs nap keretében az alsó tagozatos gyerekkel ellátogattunk az FKF-be (Fővárosi Közterület-Fenntartó Nonprofit Zrt.). A látogatás során betekintést nyerhettünk a gyár különböző részlegeibe és azok funkciójába. A gyerekek érdekes és interaktív előadás keretében gyűjthettek tapasztalatokat a szelektív hulladékgyűjtésről és annak fontosságáról. Megannyi kép segítségével szerezhettek új információkat a FKF működéséről és sok hasznos tanácsot kaptak, hogyan tehetnek környezetük tisztaságáért. A program zárásaként pedig szabadon tevékenykedhettek a kiállítótérben lévő izgalmas játékokkal.

Tóthné Pósán Ildikó

Megosztás ezzel:
Share

Almaszedés

A Szent István Egyetem Kertészettudományi Kar Kísérleti Üzem és Tangazdaság által meghirdetett „Szedd magad!” akció keretében három szakiskolai osztállyal elmentünk almát szüretelni. Hamar megszedték a fiatalok a kívánt mennyiséget. Nagyon jól éreztük magunkat, és még volt bőven időnk az indulásig, ezért felajánlottuk, hogy szedünk hullott almát a fasorok alól, amit léalmának lehet használni. A tanulóink nagyon gyorsan, és ügyesen válogattak és szedtek össze 500 kg (!) hullott gyümölcsöt.

Jutalmul ülhettek traktoron és kapott a csapat egy óriás adag almát ajándékba, amiből következő nap nagyon finom almás rácsos sütit készítettünk közösen. Jutott belőle minden szakiskolásnak!

Sikari Éva

Megosztás ezzel:
Share

Pályaorientációs nap – Látogatás a tűzoltóságon

A mai napon az ÉTA 1 csoport meglátogatta a XIX. kerületi tűzoltóságot. Nagyon kedves, nyitott tűzoltók vezettek minket végig a laktanyában. A gyerekek beszállhattak tűzoltóautóba, felpróbálhatták a sisakokat, megnézhették a pihenő részt és próbariasztást is láttak. A napot egy közeli játszótéren zártuk, ahol ők is lecsúszhattak a játszótéri mászóka rúdján, ahogy azt a tűzoltóktól látták.

Élményekben gazdag látogatás volt.

Megosztás ezzel:
Share

“Csillagok közt fényességes csillag”

A 2017-es Szent László emlékév tiszteletére kiírt “Csillagok közt fényességes csillag” plakáttervező pályázatra a speciális tagozat 10. KISZ osztálya (agyagtárgy-készítő) Török Ibolya tanárnő vezetésével gyönyörű mozaikképet készített.


Izgatottan várjuk a pályázat eredményét!

Megosztás ezzel:
Share

Múzeumpedagógia

A 2017/18-as tanévben két osztály jár múzeumpedagógiai foglalkozásra: 9. KIA és a 10. KISZ. Rozgonyi Sarolta múzeumpedagógus “Saci néni” most ismerkedett meg a gyerekekkel. A tanév folyamán a tananyaghoz kapcsolódóan dolgozzuk fel a témákat.

Az első alkalommal névjegykártyát készítettünk és ismerkedtünk Saci nénivel, majd a Havanna lakótelepről néztünk meg makettet. Összehasonlítottuk a mostani állapottal és megismerkedtünk a lakótelep történetével.

Második alkalommal régi használati tárgyakat kellett felismerni, ezek anyagával, használatával foglalkoztunk, majd “étel embert” készítettünk.

“Az vagy, amit eszel.”

A tanulók nagyon jól érezték magukat, nagyon várják a további érdekes foglakozásokat velem együtt.

Vályiné Orbán Dorottya

Megosztás ezzel:
Share

Tökmag-avató

Az idei tanévben, immáron második alkalommal tartottuk meg az első osztályos tanulóink „Tökmagavatóját”.

A kis elsősök egyen pólóban,  és  „Tökmag éremmel” a nyakukban mókázhatták  végig a játékos délelőttöt. Először az egész alsó tagozat az elsősöket fogadó autista és ÉRTAK csoporttal közösen az udvaron táncolt és énekelt, majd a sportpályán, sorverseny keretei között  ismerkedhettek meg,  a többi már „nagy” SOFI-s gyermekkel.

Egy nagyon vidám és ismerkedős délelőttöt tölthettünk el, együtt, közösen.

Tóthné Pósán Ildikó

 

Megosztás ezzel:
Share