Március 15.

Ebben a tanévben is megemlékeztünk az 1848-49-es szabadságharcról. Diákjaink “A Kis Dobos” című színdarabbal örvendeztettek meg minket. A színvonalas előadás maradandó nyomot hagyott a Sofi összes tanulójában és dolgozójában.

Megosztás ezzel:
Share

Nemzetközi anyanyelvi világnap

2019. február 21. Nemzetközi anyanyelvi világnap

1999-ben az UNESCO közgyűlése február 21-ikét az anyanyelv nemzetközi napjává nyilvánította. A nemzetközi szervezet ezzel is fel kívánta hívni a figyelmet a Föld nyelvi sokszínűségére és gazdagságára

Ebből az alkalomból iskolánkba látogatott Roatis Andrea szinkronszínésznő és Góz Tamás (Magyarszinkron.hu főszerkesztője), akik segítségével a gyerekek betekintést nyerhettek a szinkronizálás történetébe, megvalósulásába napjainkban és kipróbálhatták, hogy is működik ez a valóságban. A tornateremben berendezett rögtönzött szinkronstúdióban minden tanulónk szinkronizálhatta Pompom meséjét, illetve kölcsönadták hangjukat Micimackónak, Malackának és Fülesnek. Zárszóként a felnőtt kollégák által alapított csapatok is megmérettették tudásukat, melyet a héten a tízórai szünet alkalmával megtekinthettek a gyerekek.

Góz Tamás olyannyira kedves és segítőkész volt a gyerekekkel, hogy mindenkinek rögzítette laptopon az általa szinkronizált mesét, melyet meg is kaphattak digitális formában.

Azt hiszem, mindannyiunk nevében elmondhatom, hogy szuper, élvezetes napunk volt. Hálásan köszönjük Andreának és Tamásnak az önzetlen felajánlást!

Sziráné Szabó Krisztina

Megosztás ezzel:
Share

Speciális Olimpia Abu Dhabi

Kedves Érdeklődők!
Ma letette az olimpiai esküt a Speciális Olimpia csapata a Sándor Palotában, Áder János köztársasági elnök úr előtt.

Az eskü szövege:

Én …………….. a Magyar Speciális Olimpia Szövetség csapatának tagja fogadom, hogy becsületesen, töretlen akarattal, legjobb tudásom szerint készülök az Abu Dhabiban és Dubajban sorra kerülő Speciális Olimpia Nyári Világjátékokra. Fogadom, hogy a versenyek alatt szívemet a hazám iránti tisztelet és szeretet hatja át. Példamutatóan, a Fair Play szellemében versenyzek majd.
 Engedd, hogy győzzek, de ha nem győzhetek, hadd küzdjek bátran!”

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Szabó Tünde Sportért felelős államtitkár. A speciális olimpikonok esküszövegét előmondta Gang Edina Európa -bajnok vízilabdázó és Gubacsi Zsófia teniszező.
Az Abu Dhabi Speciális Olimpia Nyári Világjátékára (2019. március 7.-24.) utazó csapatba 8 versenyző és 2 edző került a Bp. XVIII. kerületi SOFI- Életjel Alapítványból.

bowling: Wendler Csaba, Felkészítő edző: Szabó Lajos a SOFI gyógypedagógusa

görkorcsolya: Bartha Beatrix, Mayer Barbara, Péter Dávid – Miklósné Malek Erzsébet SO szakágvezető, a SOFI gyógypedagógusa

judo: Gátfalvi Vivien, Váczi Alexandra, Hajdú Ádám, Kovács Ádám – Juhász József SO szakágvezető, a SOFI gyógypedagógusa

Fábián László olimpiai bajnok öttusázó, a Magyar Olimpiai Bizottság /MOB/ sportigazgatója sok sikert kívánt a csapatnak.

Köszönjük az Életjel Alapítvány támogatását, Csík Árpádné Mara fáradhatatlan munkáját és a SOFIsok szurkolását!

Hajrá SOFI-Életjel!

A L’Oréal ajándékcsomaggal /napfényvédő/ támogatta az olimpikonokat. Köszönet a világcégnek!

A csapat március 7.-én csütörtökön indul az SO Világjátékokra és március 24.-én vasárnap 10.00 órakor a Sportok Házában (1146. Bp. Istvánmezei u. 1-3.) fogadják Őket ünnepélyes keretek között.

Megosztás ezzel:
Share

Farsang a SOFI-Központban

Február 22-én, pénteken búcsúztattuk idén a telet a szakiskolában. Mind a szakiskolások, mind a felsősök hozzájárultak a fergeteges hangulat alakításához. Ötletes egyéni jelmezekkel és szuper csoportos táncprodukciókkal léptek fel a gyermekek, fiatalok. A farsang elmaradhatatlan része volt a tombola, ahol kiváló nyereményekkel jött el mindenki aki vásárolt és szerencsés volt, hogy kihúzták a számát.
A táncolni szeretők és/vagy tudók rophatták a táncot a farsang utolsó részében.

Harmadás Anita

Megosztás ezzel:
Share

Valentin nap 2019

Hagyományaink szerint idén is február 14-én ünnepeltük meg a Valentin napot. Egész héten készültünk erre a napra. A diákok a folyosón elhelyezett óriás szívbe beírhatták annak a nevét, akit szeretnek. A szív küldi szívnek zenei kívánságokat a nagyszünetben hallgathattuk az iskolarádióban.  A 6-7.osztály meseelőadással, süteménnyel kedveskedett az alsósoknak. Délután a felsős és szakiskolás tanulók jó hangulatú Valentin napi bálon, párvetélkedőn vehettek részt. Nem maradhatott el a bálkirály, bálkirálynő választás sem. Természetesen az osztályok belépője egy-egy tányér sütemény volt, amit mindenki szívesen fogyasztott. Végül tánccal, zenével zártuk a szerelmesek napját.

Megosztás ezzel:
Share

Farsang a SOFI-Ligetben

2019.02.08-án jelmezes mulatsággal ünnepeltük a farsangot. Szebbnél-szebb és ötletesebbnél-ötletesebb jelmezekkel készültek kisebbek és nagyobbak erre a napra. A zsűrinek igen sok fejtörést jelentett a helyezések odaítélése, de végül sikerült dönteniük. A jelmezverseny jutalmait köszönjük az ALDI Magyarországnak!
A jelmezversenyt követően néptánccal és az elmaradhatatlan farsangi fánkkal tettük emlékezetessé a mulatságot.

Ezen a napon is jókedvűen búcsúztattuk a telet.

Schuszter Katalin

 

Megosztás ezzel:
Share

Télűzés a SOFI-Ligetben

2019.02.07-én  hagyományos kiszézéssel igyekeztünk elűzni az idei hosszú és fagyos telet. A SOFI- Liget minden tagja zörgős hangszerekkel, hagyományos versikékkel és minden rosszat megtestesítő nyakláncokkal készült az eseményre. Örömmel vettük a SOFI-Központból érkező 5. osztály jelenlétét is.  A kiszézés révén minden rossztól megszabadultunk, s füsttel írtuk a kéklő égbe, hogy mennyire várjuk a tavaszt! Ha rajtunk múlik, nagyon hamar eljön!

Schuszter Katalin

 

Megosztás ezzel:
Share

Vers- és prózamondó verseny

2018. november 19-én tartottuk iskolánkban a vers- és prózamondó verseny elődöntőjét. A zsűri feladata volt eldönteni, hogy ki képviselheti iskolánkat a Szent Miklós Általános Iskola és Diákotthon döntőjén alsó tagozaton, ki felső tagozaton és ki a szakiskolánkból.  Nem volt könnyű dolguk.

Bemutatnám a zsűrit: Gyetván Orsolya (a SOFI belső logopédusa), Kiss Virág (szinkronszínésznő: Vad angyal: Natalia Oreiro, Pindúr pandúrok: Csuporka, Merilyn Monroe titkos élete: Merilyn Monroe; szinkronrendező: Dowton Abbey sorozat, Agatha Christie adaptációk) és Nagyváradi Nelli (az Éjjel-nappal Budapest Karolája, valamint a Noa énekstúdió tulajdonosa és igazgatója). Alsó tagozaton 1. helyezést ért el Kun Bálint János 4. a osztályos tanuló, felső tagozaton Jasinka Szimonetta Zsófia, szakiskolából Szakács Péter György jutott tovább a Miklós téri Általános Iskola döntőjére.
Nagyváradi Nelli jóvoltából 8 tanulónk jutalomból kapott egyhavi ingyenes bérletet a Noa énekstúdióba. Nagyon hálásak vagyunk érte!

Sziráné Szabó Krisztina

Fotók: Kitti Gombocz Photography

Megosztás ezzel:
Share

Az 1956-os forradalomra emlékeztünk

Az idei ősz is elhozta, akárcsak az előző évek őszei, október 23-a ünnepét, az 1956-os forradalom évfordulóját. Az ünnepi  előkészületeket felölelte a televízió , a rádió, a napi sajtót, a folyóiratokat, előadások hangzottak el különböző kulturális intézményekben, munkahelyeken, iskolákban.

A mi intézményünk sem maradhatott ki ennek az ünnepnek az előkészületeiből. A gyerekek meg kellett értsék, hogy Budapesten a fennálló rendszer elleni elégedetlenség miatt tört ki a forradalom, s terjedt szét az országban, hogy a magyar nép szabadságot és függetlenséget akart.

A forradalom sok emberáldozatot követelt, akikről az utókor nem feledkezhet meg, akiknek emléket állít különböző formában. Egy ilyen emlékhely kerületünkben a Hargita téren áll. A speciális csoportok ennek az emlékhelynek a meglátogatásával áldoztak a hősöknek. A tanulók az általuk készített kis papír nemzeti zászlóikkal és a meggyújtott mécsesekkel rótták le kegyeletüket a téglákból kirakott emlékmű előtt. Minden téglán egy áldozat neve állt. A gyerekek magyarázatot kértek a nevekkel kapcsolatban. Miután kielégítő feleleteket kaptak kérdéseikre közös fényképet készítettünk az emlékműnél.

Nemcsak a fénykép, de a gyermeki szívek törékeny hálója is ott maradt a nevek fölött, hogy még szebben ragyogjanak a jövő nemzedéknek, hirdetve, hogy a szabadság az életnél is drágább.

Wohlráb Sarolta intézményegység vezető

 

Megosztás ezzel:
Share

Árnybáb színház

Egy novemberi borús délelőttön, árnybáb műsort nézhetett meg a 2.a és 3.a. osztály. A mese címe, A só volt. A gyerekek nagyon élvezték és csodálattal nézték, ahogyan az árnybábok előadták a mesét. A mese után benézhettek a díszletek mögé is, kipróbálhatták a világítást. Örültünk, hogy a tantermünk hirtelen színházteremmé változott.

Tóthné Pósán Ildikó

Megosztás ezzel:
Share