Farsang

Farsang a vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig tartó időszak elnevezése. Hagyományosan vidám bálok, mulatságok jellemzik. A bálokon pedig elmaradhatatlan, hogy szépen fel legyen díszítve a bálterem. Ennek tükrében készítettek a gyerekek farsangi dekorációkat, mellyel az iskola folyosóit és közösségi tereit dekorálták ki. A gyermekek nagy-nagy élvezettel vágtak-ragasztottak, ötleteltek és díszítették a folyosókat. Igazi vidám munka eredménye lett egy igazi vidám iskola.

Tóthné Pósán Ildikó

Megosztás ezzel:
Share

Advent

A tél egyik legszebb időszaka az Adventi készülődés. Így volt ez az alsó tagozat életében is. 2021. december 8-án tartottuk az Adventi ünnepségünket, melyre a szülőket, testvéreket is nagy szeretettel vártuk. Sajnos a járványhelyzet miatt csak az udvaron tarthattuk meg az ünnepségünket, de így is nagyon szépre és meghatóra sikerült. A tanár nénikkel csengettyűszóval köszöntöttük a vendégeket, majd együtt meghallgattuk mi is a karácsony, miért jó együtt lenni szeretetben, odafigyelésben. Decemberben a Ligetben tanuló gyermekek közösen írtak egy téli mesét, ami erre a napra lett befejezve. Ezt is meghallgattuk és ott találtuk ki mi is legyen a közösen megírt mese címe. A meghitt alkalomra volt egy belépő is, ami nem volt más, mint egy családilag saját kézzel készített karácsonyfadísz. Amíg karácsonyi énekeket énekeltünk, minden család feltette a fánkra a saját díszét, amitől igazán gyönyörű lett a Liget karácsonyfája. Ezután együtt elfogyasztottunk egy-egy pohár jó forró teát, hogy átmelegedjünk és szeretetünk jeléül, mindenki egy nagyon finom, házi sütésű mézeskaláccsal távozhatott. Reméljük jövőre már a megszokottak szerint ünnepelhetjük az Adventi időszakot.

Tóthné Pósán Ildikó

Megosztás ezzel:
Share