2025. május 27-én különleges hangulat járta át szakiskolánkat és készségfejlesztő iskolánkat, hiszen egészségnapot szerveztünk diákjaink számára. Az esemény nemcsak az egészségtudatos életmód jegyében zajlott, hanem méltó módon kapcsolódott iskolánk fennállásának 70. évfordulójához is.
A program öt izgalmas állomásból állt, ahol tanulóink különféle, egészséges életmódhoz kapcsolódó tevékenységekben vehettek részt. Ami igazán különlegessé tette ezt a napot, az a generációk találkozása volt: az állomásokat ugyanis „Nagyik” – az idősebb generáció képviselői 😊 – vezették. Ők olyan régi, de ma is hasznos egészségmegőrzési szokásokat mutattak be, amelyeket saját fiatalkorukból hoztak magukkal.
Az állomásokon a diákok megtapasztalhatták például a gyógynövények világát, megismerhették a házi praktikák szerepét, kipróbálhatták a régi tornagyakorlatokat, és kóstolót kaptak a múlt egészséges ételeiből is. Emellett szó esett a természetes pihenés fontosságáról és a lelki egészség megőrzéséről is – mindezek olyan értékek, melyek a mai világban is helyet kell, hogy kapjanak.
Vendégünk volt régi ismerősünk, Takács Attila méhész is, akinek látogatását nagy örömmel fogadták a fiatalok. Attila sok érdekességet mesélt a régi méhészkedési szokásokról, bemutatója során pedig nemcsak a méhek világába nyerhettek betekintést a tanulók, hanem meg is kóstolhatták a természetes méz különböző fajtáit. A gyerekek lelkesen hallgatták, kérdeztek, és rengeteget tanultak a természetes édesítők és a méhészet szerepéről az egészséges életmódban.
A nap célja nem csupán az ismeretátadás volt, hanem az élményszerzés is: hogy a tanulók játékos, interaktív formában fedezhessék fel, hogyan őrizték egészségüket a régi idők emberei, és hogyan vihetik tovább e tudást saját életükbe.
Köszönjük mindenkinek, aki részt vett az esemény megszervezésében, különösen a lelkes „Nagyi” segítőknek, valamint Takács Attilának, aki méhészként különleges színfoltja volt az egészségnapnak. Az egészségnap nemcsak testileg frissített fel, hanem lelkileg is feltöltött bennünket – méltó ünnepe volt ez iskolánk 70 éves múltjának és jövőjének.
Balján-Szabó Ágnes