FKF Látogatás

FKF-SZEMLÉLETFORMÁLÓ ÉS ÚJRAHASZNÁLATI KÖZPONTOK látogatása. 2024.02.28-án meglátogattuk három osztályunkkal a 18. kerületi központot, ahol egy hasznos pár órát eltöltöttünk a tanulókkal. Megnéztünk egy számunkra új kisfilmet a hulladék újrahasznosítás jelentőségéről, szemléletformálás kialakításáról. A szabadfoglalkozás keretében az újrahasznosított tárgyak kiállítását néztük meg, a szemétlerakás miniatűr modelljé, és óriás-puzzle kirakóztunk. Majd a raktárhelységben nézelődtünk és vásárolhattunk, ahol újrahasznosultak a nagy kedvenceink a puzzle játékok és könyvek. Köszönjük a lehetőséget, az ingyenes programra!

Németh Gyöngyi

 

Megosztás ezzel:
Share

Újévköszöntő délután

Az iskola első délutánján a gyerekek játékos feladatokat oldottak meg az újévvel kapcsolatban. Minden helyes megoldást követően kaptak számokat, melyekből közösen megalkották az újév évszámát. Ezt követően szerencsemalacokat készítettek, hogy minél sikeresebb lehessen az új esztendő. Végül az elkészült plakáttal és tánccal köszöntötték az iskolában is a 2024-et. 😄

Kató Dóri, Jóljárt Elizabet

 

Megosztás ezzel:
Share

Advent a szülőkkel

Immáron hagyomány az alsó tagozaton, hogy decemberben együtt készülünk a családokkal a karácsonyra. Egy kicsit megállunk a nagy rohanásban, egymásra figyelünk és díszbe öltöztetjük a lelkünket. A gyerekekkel együtt készítik anyukák, apukák, tanár nénik a karácsonyi díszeket, dekorációkat. Idén sem maradhatott el a közös alkotás öröme sem, egy nagy karácsonyfa, ami sok kis fenyőfából lett kirakva és az aulánkat díszíti mindannyiunk örömére!
Minden kedves szülőnek köszönjük, hogy együtt készülhettünk a karácsonyra!

Tóthné Pósán Ildikó

Megosztás ezzel:
Share

Adventi vásár

December 14-én, minden Ligetbe járó gyermek nagyon izgatottan érkezett meg az iskolába! Már napokkal korábban szorgoskodtak bent az iskolában és otthon is, hogy a karácsonyi vásárra szánt portékák időben elkészülhessenek! Szebbnél szebb dísztárgyak és finomabbnál-finomabb sütemények várták a vásározó gyerekeket.

Külön öröm volt számunkra, hogy a központi épületből több osztály is ellátogatott hozzánk és vásárolt számára tetsző díszeket. Jövőre is várunk mindenkit nagy-nagy szeretettel!

Tóthné Pósán Ildikó

Megosztás ezzel:
Share

Tropicarium

November 17-én a Tropicariumba az Életjel Alapítvány segítségével sikerült eljutnunk, két osztállyal, a 10.a és a 11.a tanulóival. Még szinte senki nem járt ezen a helyen, nagy izgalommal, majd ott lelkesedéssel töltöttünk el egy tartalmas délelőttöt.
A cápa mindenkivel megbarátkozott és a ráját is a legtöbbünknek sikerült megsimizni! 🙂

Köszönjük a lehetőséget, a buszt és a belépő támogatását!

Megosztás ezzel:
Share

Értesítés középiskolai felvételről

Kedves Felvételizők! Tisztelt Szülők!

Gratulálunk az intézményünkbe bejutott tanulóknak!

A felvételről illetve elutasításról szóló határozatok az intézményben személyesen átvehetők: 2023. április 26-28-ig, 08.00 – 16.00 óra között, a titkársági helyiségben. A felvételről illetve elutasításról szóló határozatot 2023. április 26-án – amennyiben a jelentkezési lapon megadta – e-mailben is elküldjük a jelentkezők gondviselőjének.

Megosztás ezzel:
Share

Takarítási Világnap – 2022.

A takarítási (szemétszedési) világnapot – Ian Kiernan ausztráliai  országos nagytakarítás napja alapján – az Egyesült Nemzetek Szerve­zetének környezetvédelmi ha­tósága 1992-ben hirdette meg globálisan először. Jelmondata: „Gondolkodj vi­lágméretekben, és cselekedj ott­hon!” volt.

Időpontja: minden év szeptember harma­dik szombatja.

Az intézményi Öko-csoport által szervezett programon, a SOFI szeptember 28-án csatlakozott a világnaphoz. Az intézményben minden nevelő és gyermek gumikesztyűt húzott, és felkerekedett, hogy megtiszítsa az intézmény körüli területeket a szeméttől. Környezetvédő munkánk által megszépült a Kondor Béla sétány, a környező játszóterek, parkok, az utcák. A közösségi szellem  és a napsütés adott erőt ennek a jó cselekedetnek a végrehajtásához. A gyermekek világot megmentő hősökké váltak, a nevelők fejlesztették a környezettudatos attitűdöt.

Székely Tímea
Gyógypedagógus

Megosztás ezzel:
Share

Tanévnyitó információ szülőknek

Tisztelt Szülők, Gondviselők!

A  2022/23-as tanév  nyitó ünnepségét  2022.09.01-én  csütörtökön tartjuk 8.00-kor  a Kondor Béla sétány 4- alatti épületünk udvarán. ESŐ ESETÉN  AZ  OSZTÁLYTERMEKBEN AZ  OSZTÁLYFŐNÖKÖK  AZ OSZTÁLYOKBAN  VÁRJÁK A TANULÓKAT ÉS A  SZÜLŐKET.

A tankönyveket térítésmentesen kapják a tanulók.

A tanszerekről, a további információkról az  osztályfőnököktől kapnak felvilágosítást 08.25-től.

Az óvodai csoportokba járó gyerekek szüleit a csoportvezetők  08.25-től keresik a megadott elérhetőségeiken. A nevelési év számukra is 2022.09.01-én kezdődik.

Budapest, 2022.08.15.

Pál-Horváth Rita

intézményvezető

 

 

 

 

Megosztás ezzel:
Share