Valentin nap 2019

Hagyományaink szerint idén is február 14-én ünnepeltük meg a Valentin napot. Egész héten készültünk erre a napra. A diákok a folyosón elhelyezett óriás szívbe beírhatták annak a nevét, akit szeretnek. A szív küldi szívnek zenei kívánságokat a nagyszünetben hallgathattuk az iskolarádióban.  A 6-7.osztály meseelőadással, süteménnyel kedveskedett az alsósoknak. Délután a felsős és szakiskolás tanulók jó hangulatú Valentin napi bálon, párvetélkedőn vehettek részt. Nem maradhatott el a bálkirály, bálkirálynő választás sem. Természetesen az osztályok belépője egy-egy tányér sütemény volt, amit mindenki szívesen fogyasztott. Végül tánccal, zenével zártuk a szerelmesek napját.

Megosztás ezzel:
Share

Farsang a SOFI-Ligetben

2019.02.08-án jelmezes mulatsággal ünnepeltük a farsangot. Szebbnél-szebb és ötletesebbnél-ötletesebb jelmezekkel készültek kisebbek és nagyobbak erre a napra. A zsűrinek igen sok fejtörést jelentett a helyezések odaítélése, de végül sikerült dönteniük. A jelmezverseny jutalmait köszönjük az ALDI Magyarországnak!
A jelmezversenyt követően néptánccal és az elmaradhatatlan farsangi fánkkal tettük emlékezetessé a mulatságot.

Ezen a napon is jókedvűen búcsúztattuk a telet.

Schuszter Katalin

 

Megosztás ezzel:
Share

Télűzés a SOFI-Ligetben

2019.02.07-én  hagyományos kiszézéssel igyekeztünk elűzni az idei hosszú és fagyos telet. A SOFI- Liget minden tagja zörgős hangszerekkel, hagyományos versikékkel és minden rosszat megtestesítő nyakláncokkal készült az eseményre. Örömmel vettük a SOFI-Központból érkező 5. osztály jelenlétét is.  A kiszézés révén minden rossztól megszabadultunk, s füsttel írtuk a kéklő égbe, hogy mennyire várjuk a tavaszt! Ha rajtunk múlik, nagyon hamar eljön!

Schuszter Katalin

 

Megosztás ezzel:
Share

Vers- és prózamondó verseny

2018. november 19-én tartottuk iskolánkban a vers- és prózamondó verseny elődöntőjét. A zsűri feladata volt eldönteni, hogy ki képviselheti iskolánkat a Szent Miklós Általános Iskola és Diákotthon döntőjén alsó tagozaton, ki felső tagozaton és ki a szakiskolánkból.  Nem volt könnyű dolguk.

Bemutatnám a zsűrit: Gyetván Orsolya (a SOFI belső logopédusa), Kiss Virág (szinkronszínésznő: Vad angyal: Natalia Oreiro, Pindúr pandúrok: Csuporka, Merilyn Monroe titkos élete: Merilyn Monroe; szinkronrendező: Dowton Abbey sorozat, Agatha Christie adaptációk) és Nagyváradi Nelli (az Éjjel-nappal Budapest Karolája, valamint a Noa énekstúdió tulajdonosa és igazgatója). Alsó tagozaton 1. helyezést ért el Kun Bálint János 4. a osztályos tanuló, felső tagozaton Jasinka Szimonetta Zsófia, szakiskolából Szakács Péter György jutott tovább a Miklós téri Általános Iskola döntőjére.
Nagyváradi Nelli jóvoltából 8 tanulónk jutalomból kapott egyhavi ingyenes bérletet a Noa énekstúdióba. Nagyon hálásak vagyunk érte!

Sziráné Szabó Krisztina

Fotók: Kitti Gombocz Photography

Megosztás ezzel:
Share

Az 1956-os forradalomra emlékeztünk

Az idei ősz is elhozta, akárcsak az előző évek őszei, október 23-a ünnepét, az 1956-os forradalom évfordulóját. Az ünnepi  előkészületeket felölelte a televízió , a rádió, a napi sajtót, a folyóiratokat, előadások hangzottak el különböző kulturális intézményekben, munkahelyeken, iskolákban.

A mi intézményünk sem maradhatott ki ennek az ünnepnek az előkészületeiből. A gyerekek meg kellett értsék, hogy Budapesten a fennálló rendszer elleni elégedetlenség miatt tört ki a forradalom, s terjedt szét az országban, hogy a magyar nép szabadságot és függetlenséget akart.

A forradalom sok emberáldozatot követelt, akikről az utókor nem feledkezhet meg, akiknek emléket állít különböző formában. Egy ilyen emlékhely kerületünkben a Hargita téren áll. A speciális csoportok ennek az emlékhelynek a meglátogatásával áldoztak a hősöknek. A tanulók az általuk készített kis papír nemzeti zászlóikkal és a meggyújtott mécsesekkel rótták le kegyeletüket a téglákból kirakott emlékmű előtt. Minden téglán egy áldozat neve állt. A gyerekek magyarázatot kértek a nevekkel kapcsolatban. Miután kielégítő feleleteket kaptak kérdéseikre közös fényképet készítettünk az emlékműnél.

Nemcsak a fénykép, de a gyermeki szívek törékeny hálója is ott maradt a nevek fölött, hogy még szebben ragyogjanak a jövő nemzedéknek, hirdetve, hogy a szabadság az életnél is drágább.

Wohlráb Sarolta intézményegység vezető

 

Megosztás ezzel:
Share

Árnybáb színház

Egy novemberi borús délelőttön, árnybáb műsort nézhetett meg a 2.a és 3.a. osztály. A mese címe, A só volt. A gyerekek nagyon élvezték és csodálattal nézték, ahogyan az árnybábok előadták a mesét. A mese után benézhettek a díszletek mögé is, kipróbálhatták a világítást. Örültünk, hogy a tantermünk hirtelen színházteremmé változott.

Tóthné Pósán Ildikó

Megosztás ezzel:
Share

Látogatás a meteorológiai állomáson

2018. november 7-én a pályaorientációs nap alkalmából a 2.a. és 3.a. a XVIII. kerületi meteorológiai állomást látogatták meg. Nagyon sok érdekes műszert ismerhettünk meg. Megnézhettük a szélcsatornát, az eső mérőt, szélforgót.
Sajnos azt nem tudtuk meg, hogy idén karácsonykor lesz-e hó, de az időjárás elemeit minden gyermek megtanulta.

Tóthné Pósán Ildikó

Megosztás ezzel:
Share

Pályaorientációs nap – Tv2

A Tv2 Stúdiójában töltötte pályaorientációs napunk délutánját a 4.a és a 4.b osztály. Betekintést nyerhettünk a Mokka díszleteibe, ülhettünk és beszélgethettünk Azurák Csaba székében, kipróbálhattuk a műsorvezetést a Tények c.műsorban Gönczi Gábor székében és beszélhettünk a várható időjárásról is az időjárásjelentésben. Megkerestük a térképen hazánkat is, tükörképben. 🙂 egy hölgy és egy úr megmutatta nekünk, hogyan jön létre egy műsor, mi a hangmérnök, vágó, stb. feladata. Hálából a Tények díszletében csengettyűztünk nekik, melyről készült felvételt saját használatra megkaptuk. A program zárásaként fényképeket készíthettünk Marsi Anikóval. Nagyon aranyos volt velünk.
Élményekben gazdag délután volt.

Sziráné Szabó Krisztina

Megosztás ezzel:
Share

Csokigyár – alsó tagozat

Ahogyan Gombóc Artúr, mi is nagyon szeretjük a csokoládét!  A szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a rövid csokoládét, a gömbölyű csokoládét és még hosszan sorolhatnám. Ennek apropóján tettünk látogatást iskolánk alsó tagozatával, 2018. 10. 16-án a Bonbonetti  gyár látogatóközpontjába. Az édes kaland során, részünk volt egy időutazásban, ahol egy mozi teremben hallhattak a gyerekek érdekességeket a kakaóbab felfedezéséről, a csokoládék fajtájáról és elkészítéséről, valamint a gyár működéséről egyaránt. Lehetőségük volt megtekinteni egy kakaófa élethű mását, és kézbe venni annak termését is. Túravezetőnk gondoskodott a játékról is, melynek során, interaktív módon mérhették össze tudásukat, és közösen keresték a megfejtést arra, hogy milyen alapanyagok szükségesek egy finom csokoládé elkészítéséhez. A játékot követően körbekalauzoltak minket az üzem területén, így kicsit mi is úgy éreztük magunkat, mint a kis Charlei a csokigyárban. A program végén ízletes édességekkel tértünk haza.

Korponai Hajnalka

Megosztás ezzel:
Share

Süni-óra

2018. szeptemberében, egy különleges vendég érkezett az alsó tagozatos gyermekekhez, egy süni. Minden alsós osztályba ellátogatott  gondozójával és egy különleges környezetismeret órát tartottak meg együtt. A gyermekek megismerkedhettek a süni életével, hol él, mit szeret enni, hogyan vigyáz magára. Most már minden gyermek tudja, hogy ha találkozik egy sünnel, biztosan tejjel nem fogja megkínálni, hiszen attól beteg lesz szegény. Az óra végén minden kisgyermek asztalán sétált egy keveset és minden gyermek óvatosan megsimogathatta.
Nagyon érdekes élmény volt ez az óra kicsiknek is és felnőtteknek egyaránt.

Tóthné Pósán Ildikó

Megosztás ezzel:
Share