Tökmag-arató

Elérkezett a tanév vége és vele együtt eljött a búcsúzás ideje is. A mostani 4/a és 4/b-be járó gyermekeknek vége szakadt az alsós éveiknek, és kicsi Tökmagokból nagy 5-es gyerkőcök lettek. 2019. június 11-én, ünnepélyes keretek között megtartottuk hagyományos Tökmag-aratónkat. Kedves kis medállal örvendeztettük meg a negyedikeseket, melyet a kis elsősök adtak át nekik. Ezután az egész alsó tagozat jégkrémezett egyet, majd a nagy forróságban bevették az egész udvart egy vidám vízipisztolyos hacacáréval. Aznap délelőtt minden gyermek és felnőtt nagyon remekül érezhette magát.

Tóthné Pósán Ildikó

Megosztás ezzel:
Share

Legózni jó!

2017 után idén második alkalommal Magyarországra érkező utazó Legó-kiállításon vett részt a 2. és a 3. osztály. A rendkívül látványos bemutató során, mese és filmhősök, híres sportolók, világhírű építmények, de még az emberi test részei is megelevenedtek a sok-sok ezer Legò segítségével. A gyerekek nagy kedvence volt az életnagyságú Hulk figura, és a 7 méter hosszú Batman autó is.

A kiállítás után mindenki kipróbálhatta kreativitását a 400 négyzetméteres játszóházban, ahol kedvükre játszhattak a gyerekek a Dupló és Legó elemekkel.

Korponai Hajnalka

Megosztás ezzel:
Share

Méhek napja

Tavasz beköszöntével, a téli nyugvás után szárnyra kelnek ismét a méhek. Ennek örömére , 2019. április 26-án az alsó tagozatos gyermekekkel  megünnepeltük a Méhek napját. Mivel hazánkban sajnálatos módon alacsony a mézfogyasztás, a programunk nem titkolt célja a méz megkedveltetése és a méhészeti termékek megismertetése volt.
Megtekinthettünk egy igazi méhkaptárt és a vállalkozó kedvű gyerekek be is öltözhettek igazi méhész ruhába.
Többféle mézet is kóstolhattak gyermekeink, miközben mézes süteményt sütöttek.
Készítettek mézes könyvet, papír méhecskéket, Méz-kvízen törhették fejüket majd összemérhették ügyességüket a mézes puszedli evő versenyen. Nagyon vidámra és ÉDES-re sikeredett ez a nap….

Tóthné Pósán Ildikó

Megosztás ezzel:
Share

A gyerekkönyvek nemzetközi napja

1967 óta tartják a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsának (IBBY) szervezésében, Hans Christian Andersen dán meseíró születésnapján. Ezen a napon született Csukás István is, hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb meseírója.
Célja, hogy a gyermekekkel megszerettessék az olvasást, s hogy a gyerekek magas színvonalú könyvekhez jussanak, különösen a fejlődő világban.
Ezen jeles napon érkezett iskolánk alsó tagozatába Nádasi-Ozsvár Andrea, meseíró. Fantasztikus bábelőadásában megismerhették az osztályok Zebulont, a zokniszörnyet, Rebit és barátnőjét, valamint elmesélte a gyerekeknek – akik végig feszült figyelemmel tekintettek rá -, hogy miért is lett ő meseíró. Nagyon élvezték az előadást. Megnézhettük az általa írt mesekönyveket. Azon ügyes tanulók, akik írnak egy néhány mondatból álló rövid mesét, jutalomban részesülnek. Cserébe küld nekik egy általa dedikált mesekönyvet ajándékba.
Nagyon köszönjük, Andrea, a frenetikus előadást és a könyveket! Szeretettel gondolunk Rád
és bábelőadásodra!

Sziráné Szabó Krisztina

Megosztás ezzel:
Share

Terminál Matiné

2019. április 13-án a XVIII. kerület Önkormányzata által szervezett „Terminál matiné” című koncerten vettünk részt diákjainkkal. Az esemény a Ferihegy 1-es terminálban került megrendezésre. A Budapest Vonósok Kamarazenekara Antonio Vivaldi: A négy évszak című művét adták elő, Lakatos György – a Zeneakadémia fagott tanszakának vezetője – szöveges ismertetőjével. Köszönjük a lehetőséget és ezt a csodás élményt!

Balján-Szabó Ágnes

Megosztás ezzel:
Share

Egyszer volt, hol nem volt…

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer az Ember…

A KMO szervezésének köszönhetően iskolánk alsó tagozatával, 2019. 04. 11-én egy érdekes, és szórakoztató kiállításon vehettünk részt. Az izgalmas tárlat során testünk működésével ismerkedhettek meg a gyerekek. A különböző állomásokon az egyes testi funkciókat interaktív játékok segítségével próbálhatták ki. A kiállított tárgyak között volt szívpumpa, izomszalag emelő, hormonrakéta, de még tüdő ventilátor is. A kifeszített molinókon pedig sok érdekesség, és fontos tudnivaló kapott helyet. A gyerekek miközben nagyon jól szórakoztak, a közvetlen tapasztalat útján sok hasznos információt tehettek magukévá.

Korponai Hajnalka

Megosztás ezzel:
Share

Március 15.

Ebben a tanévben is megemlékeztünk az 1848-49-es szabadságharcról. Diákjaink “A Kis Dobos” című színdarabbal örvendeztettek meg minket. A színvonalas előadás maradandó nyomot hagyott a Sofi összes tanulójában és dolgozójában.

Megosztás ezzel:
Share

Nemzetközi anyanyelvi világnap

2019. február 21. Nemzetközi anyanyelvi világnap

1999-ben az UNESCO közgyűlése február 21-ikét az anyanyelv nemzetközi napjává nyilvánította. A nemzetközi szervezet ezzel is fel kívánta hívni a figyelmet a Föld nyelvi sokszínűségére és gazdagságára

Ebből az alkalomból iskolánkba látogatott Roatis Andrea szinkronszínésznő és Góz Tamás (Magyarszinkron.hu főszerkesztője), akik segítségével a gyerekek betekintést nyerhettek a szinkronizálás történetébe, megvalósulásába napjainkban és kipróbálhatták, hogy is működik ez a valóságban. A tornateremben berendezett rögtönzött szinkronstúdióban minden tanulónk szinkronizálhatta Pompom meséjét, illetve kölcsönadták hangjukat Micimackónak, Malackának és Fülesnek. Zárszóként a felnőtt kollégák által alapított csapatok is megmérettették tudásukat, melyet a héten a tízórai szünet alkalmával megtekinthettek a gyerekek.

Góz Tamás olyannyira kedves és segítőkész volt a gyerekekkel, hogy mindenkinek rögzítette laptopon az általa szinkronizált mesét, melyet meg is kaphattak digitális formában.

Azt hiszem, mindannyiunk nevében elmondhatom, hogy szuper, élvezetes napunk volt. Hálásan köszönjük Andreának és Tamásnak az önzetlen felajánlást!

Sziráné Szabó Krisztina

Megosztás ezzel:
Share

Speciális Olimpia Abu Dhabi

Kedves Érdeklődők!
Ma letette az olimpiai esküt a Speciális Olimpia csapata a Sándor Palotában, Áder János köztársasági elnök úr előtt.

Az eskü szövege:

Én …………….. a Magyar Speciális Olimpia Szövetség csapatának tagja fogadom, hogy becsületesen, töretlen akarattal, legjobb tudásom szerint készülök az Abu Dhabiban és Dubajban sorra kerülő Speciális Olimpia Nyári Világjátékokra. Fogadom, hogy a versenyek alatt szívemet a hazám iránti tisztelet és szeretet hatja át. Példamutatóan, a Fair Play szellemében versenyzek majd.
 Engedd, hogy győzzek, de ha nem győzhetek, hadd küzdjek bátran!”

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Szabó Tünde Sportért felelős államtitkár. A speciális olimpikonok esküszövegét előmondta Gang Edina Európa -bajnok vízilabdázó és Gubacsi Zsófia teniszező.
Az Abu Dhabi Speciális Olimpia Nyári Világjátékára (2019. március 7.-24.) utazó csapatba 8 versenyző és 2 edző került a Bp. XVIII. kerületi SOFI- Életjel Alapítványból.

bowling: Wendler Csaba, Felkészítő edző: Szabó Lajos a SOFI gyógypedagógusa

görkorcsolya: Bartha Beatrix, Mayer Barbara, Péter Dávid – Miklósné Malek Erzsébet SO szakágvezető, a SOFI gyógypedagógusa

judo: Gátfalvi Vivien, Váczi Alexandra, Hajdú Ádám, Kovács Ádám – Juhász József SO szakágvezető, a SOFI gyógypedagógusa

Fábián László olimpiai bajnok öttusázó, a Magyar Olimpiai Bizottság /MOB/ sportigazgatója sok sikert kívánt a csapatnak.

Köszönjük az Életjel Alapítvány támogatását, Csík Árpádné Mara fáradhatatlan munkáját és a SOFIsok szurkolását!

Hajrá SOFI-Életjel!

A L’Oréal ajándékcsomaggal /napfényvédő/ támogatta az olimpikonokat. Köszönet a világcégnek!

A csapat március 7.-én csütörtökön indul az SO Világjátékokra és március 24.-én vasárnap 10.00 órakor a Sportok Házában (1146. Bp. Istvánmezei u. 1-3.) fogadják Őket ünnepélyes keretek között.

Megosztás ezzel:
Share

Farsang a SOFI-Központban

Február 22-én, pénteken búcsúztattuk idén a telet a szakiskolában. Mind a szakiskolások, mind a felsősök hozzájárultak a fergeteges hangulat alakításához. Ötletes egyéni jelmezekkel és szuper csoportos táncprodukciókkal léptek fel a gyermekek, fiatalok. A farsang elmaradhatatlan része volt a tombola, ahol kiváló nyereményekkel jött el mindenki aki vásárolt és szerencsés volt, hogy kihúzták a számát.
A táncolni szeretők és/vagy tudók rophatták a táncot a farsang utolsó részében.

Harmadás Anita

Megosztás ezzel:
Share